2014. 09. 11. Mozgalmi találkozó Délegyházán
A mai találkozót 10 perc szünettel kezdtük, mert annyi finomság volt az asztalon, hogy mire mindent végig kóstoltunk, felhasználtuk a szünetre szánt időt. Nagyon sok megbeszélni valónk volt, ezért próbáltuk kicsit fokozni a tempót, hogy a végére érjünk.
A főbb napirendi pontok:
· friss információk
· a kényszermunka
· Ilonka mai tárgyalása
· Kreisz Kati tárgyalása
· A bankok kontra állam tárgyalások állása
· AKTÍV HARCOSOK KARÁCSONYA
· A pénteki események, a sajtótájékoztató
· a 17-i demonstráció részletei
· Váci Mihály vers felvétele
Mielőtt a sűrűjébe belevágtunk volna két társunk mutatkozott be, akiket még kevésbé ismertünk. Tibornak is van forint és deviza hitele egyaránt. Ügyvédje arra bíztatta, hogy fizessen, no de kinek is fizet valójában, amikor az a pénzintézet jogutód nélkül megszűnt, akitől a hitelt felvette. És ki fogja majd visszafizetni a kártérítést, ami visszajár? Mozgalmunk eddig is sok segítséget nyújtott ügyében, amelyet azzal viszonzott, hogy felajánlotta kampány tevékenységét rendezvényeink szervezéséhez, valamint helyiséget ajánlott a találkozóink megtartásához. Attila szintén deviza hiteles. Ő már kétszer kifizette az autója árát, ezért úgy gondolta, hogy ír a banknak, hogy küldhetik a második autót, mert ki van fizetve.
Ezután kitértünk rá, hogy kik hiányoznak köreinkből, ki tud róluk információt. Nyilván nem kérjük számon, ha valaki nem jár közénk, de örülünk neki, ha hírt kapunk azokról, akik korábban velünk küzdöttek, és a háttérből figyeljük, hogy nincs-e szüksége a segítségünkre.
Póka Laci beszámolt arról, hogy saját ügyét intézte a CIB bankban, és gyakorolta egy kicsit a demonstrációkon is alkalmazott „módszereket”, hogy edzésben legyen. Fontos a gördülő, folyékony előadásmód, és a meglepő fellépés, mert ezzel nagyon könnyen ki lehet zökkenteni a tárgyaló partnert a ritmusából.
Ismét szó esett a szeptember 21-i nemzetgyűlésről, annak eszmei hátteréről és a szervezés körül kialakult vitás helyzetről. Mint az a múlt heti találkozón már megbeszéltük, a Mozgalom nem vesz részt az eseményen, de néhány tagunk elmegy megnézni, és beszámol majd a tapasztalatokról.
Közben Ilonkát felhívta telefonon a banki ügyintéző, és próbálta meggyőzni, hogy fizessen. Elég hosszan ecsetelte álláspontját, de amikor Póka Laci átvette a telefont, azonnal letette.
Ilonka mai tárgyalása, amit a szüneteltetés ellenére megtartottak ma, igen érdekes fordulatot vett. A tárgyalást nem lehetett lefolytatni, mert a bíróságról eltűntek az iratok. Így halasztották az ügyet. A bíróságokon már óriási káosz van, és a bírák is unják már a bankokat is és a kormányt is. Kreisz Kati tárgyalását is elhalasztották, mert az alperes nem jelent meg. Kati kérte a biztosító bevonását. Kíváncsian várjuk a folytatást.
A bankok kontra állam perek javában folynak. A tapasztalatok rosszak, mert az érintettek nem mennek el a tárgyalásokra. Banki jogászok és média képviselők vannak jelen a hallgatóságban, a hitelkárosultak nem mutatnak érdeklődést. Pedig hasznos és tanulságos lenne. Gyöngyi hozzászólásában elmondta, hogy ez a percunami, ami folyik, teljesen elborítja a bíróságokat, és nem is lehet áttekinteni az ügyeket.
09. 16-án folytatódik az elszámolási törvény javaslat vitája. A HPT 213 § alapján Ha a szerződés jogszabályba ütköző, akkor nem vizsgálható a tisztességtelensége, mert a jogszabályba ütközés okán semmis. Arról is szélesebb körben kell tájékoztatni az embereket, hogy 2010. óta érvényben van az a törvény, amely kötelezi a bankokat az egyeztetésre.
A sajtótájékoztatóról is kaptunk egy kis betekintést, leginkább azokról a dolgokról, amik a felvételekből nem derülnek ki. A jogászokkal folytatott egyeztetés nagyon nagy jelentőségű, és egymást segítve eredményes lehet. A 17-i demonstrációt is a sajtótájékoztató tapasztalataira építve kell megtervezni. Az ott kiadott NE FIZESS KIÁLTVÁNY lényege a nem fizetés jogi háttere, amelyet meg kell ismertetni az emberekkel. Szólítsuk fel a bankokat a túlfizetésre való hivatkozással a visszafizetésre, a tisztességes elszámolásra. A felszólítások tértivevényét tegyük közzé, és juttassuk el a jogászoknak is, mert ez fontos információt jelent számukra, hogy mekkora tömeg érintett a kérdésben.
Már most megbeszéltük, hogy december 21-én 16 órától tartjuk az AKTÍV HARCOSOK KARÁCSONYÁT a Krisztina Hotelben. Ez lesz az idei év utolsó közös programja. De addig még lesznek találkozók és akciók.
Nyugtáztuk, hogy eredményes volt a Fullánk utcában tett látogatásunk, és megállapítottuk, hogy időnként bizony el kell oda menni, mert a jogainkkal élni kell, és tudatni kell azokkal, akik ezt korlátozni akarják, hogy mi bizony nem hagyjuk.
Kitértünk arra is, hogy tart Menyus pere, amihez 290 fő adta le a csatlakozását. Nem szabad megfeledkezni arról a kockázatról, hogy vesztés esetén a perköltséget fizetni kell.
A szeptember 17-i rendezvényt alapos egyeztetés és vélemény csere után 10 órai kezdéssel szavaztuk meg, (azóta technikai okok miatt mégis csak 12 óra maradt) mert elég sűrű a nap programja. A találkozás az OTP bank fiók előtt lesz (Üllői út 285), ahol Póka Laci egy meglepetés bejelentést fog tenni. (Ez a meglepetés is most későbbre halasztódik) A kérés a résztvevőkhöz, hogy az autókat feltűnően díszítsék fel. A menet tervezett útvonala: Kispest, Kossuth tér, kerületi rendőrkapitányság, Nemzeti Nyomozó Iroda, Kúria, Országgyűlési Képviselők Irodaháza, Alkotmány utca, a társadalmi egyeztetés kötelezettségével kapcsolatos beadvány benyújtása a Parlamentbe, Alkotmánybíróság, majd az Oktogonon zárjuk az eseményt 20 órakor. (A pontosított részletes program az eseményoldalon hamarosan elérhető lesz: https://www.facebook.com/events/1512065235699762/?ref=3&ref_newsfeed_story_type=regular )
Pillmayer András két televíziós műsorról számolt be, amelyben fontos, és számunkra jól használható információk hangzottak el.
Vili felhívta a figyelmet a régi kép és videó anyagok újbóli megosztásának fontosságára a #Nefizess #Fidesz #devizahitel szavak pontos bemásolásával. Felvetette a „NEFIZESS” bankó nyomtatásának ötletét. Sok ötlet hangzott el, hogy milyen névértékű legyen, milyen díszítés kerüljön rá.
A Váci Mihály vers felvételének elkészítése ezúttal elmaradt, mert kifutottunk az időből. Befejezésül már csak a következő találkozó időpontjának és helyszínének megbeszélése maradt.
Jövő héten a demonstráció után 09. 18-án Kispesten, Fricinél: XIX. Ady Endre u. 130.
Írta: Varga Magdi