Mozgalmi találkozó 2014. 09. 04.
A szeptemberi első találkozónkat Zsókáéknál tartottuk. A rég megszokott módon remek hangulatban, nassolgatással és sok fontos megbeszéléssel telt az este.
Egyik legfontosabb napirendi pontunk a 17-i program részleteinek megbeszélése volt. Ez a rendezvény egy évfordulóhoz kapcsolódik, mégpedig egy jelentős esemény évfordulójához. A történet előzménye is érdekes. 2013. szeptember 16-án Póka Lacit letartóztatták, és bilincsben vitték el otthonából. Azt gondolták, hogy az ő kiiktatásával a mozgalmat el lehet némítani. Tévedtek! Szeptember 17-én reggel Kispesten egy bank kirakata hogy-hogy nem, betört. Frici úgy gondolta, hogy a szó szoros értelmében való áttörésre van szükség, ezért egy kalapáccsal bezúzta azt, a következő mondat kíséretében:
„A magyar nép képviseletében a bankterrort ezennel MEGTÖRÖM!” És megtörte.
Azóta egy hatalmas lépést tettünk előre, mert elértük a végrehajtások leállítását mindaddig, amíg meg nem történik az elszámolás. Ezért az eredményért keményen meg kellett küzdeni. Egy hónapig táboroztunk Orbán Viktor házánál, és szerveztünk több mint százötven nyomásgyakorló akciót.
A mostani évfordulós banknevelést Frici szervezi. Reggel a Kispesten kioktatott banknál tartunk filmvetítést, és némi előadást, majd némi szünet után egy kis vonulással útba ejtjük az NNI-t, és végül megérkezünk az Oktogonra, ahol a szokásos plakátolással, figyelem felhívó beszédekkel tájékoztatjuk a lakosságot, és neveljük a még mindig neveletlen bankokat. Újabb nótával is készülünk, hogy rá ne unjanak a repertoárunkra. A bankoknak is számos ötletük volt, hogy hogyan csalják kelepcébe az embereket, és még most is folyamatosan ötletelnek – a kormány segítségével – hogy tovább tudjanak fosztogatni. Nos, nekünk is vannak új és új ötleteink arra, hogy nem tetszésünket kifejezzük, és az emberek tudtára adjuk az igazságot, amit ők próbálnak rejtegetni.
A közösségi oldalon közzétett információk megosztásával kapcsolatban is elhangzottak hasznos információk. Például, a bejegyzésbe elhelyezett #NE FIZESS használatával megkönnyíti az érdeklődők számára a keresést, és ezzel segíti a több információ eljuttatását.
Nagyon fontos, és ezt Póka Laci külön kiemelte, hogy a megosztásokhoz minden esetben írjunk saját szöveget, - mert a rendszer csak akkor kezeli új bejegyzésként- ami rövid frappáns és figyelemfelhívó legyen Ugyancsak lényeges, hogy a megosztott bejegyzéseket olvassuk el mielőtt osztanánk, és győződjünk meg arról, hogy valósak. Csak azt osszuk meg, amivel egyet értünk.
Több alkalommal hívták Lacit telefonon, és számon kérték, hogy miért nem megyünk önkormányzati kilakoltatásokra. Erre csak azt tudjuk mondani, hogy csak olyan esetben tudunk részt venni ilyen eseményeken, ha az érintett együttműködő, aktívan részt vesz a mi rendezvényeinken, támogat bennünket amivel tud, és megosztja velünk az információkat, hogy pontos betekintést nyerjünk az ügyről.
Több kritikát kaptunk, hogy miért nem működünk együtt a CÖF-el, és más otthon védő szervezetekkel. Elmondhatjuk, hogy akivel lehet, azzal együttműködünk. Akik osztják az álláspontunkat, azonosak a céljaik és az elképzeléseik, akik nem azért próbálnak kapcsolatba kerülni velünk, hogy bomlasszanak, azokkal szívesen küzdünk együtt.
Szeptember 21-én lesz a Nemzetgyűlés a Tabánban. Pálosi Attila elmondta, hogy azért fontos elmenni a rendezvényre, hogy megmutassuk, mennyien vagyunk, akik akarjuk a változást. Majd Kovács István Vajk adott betekintést a Nemzetegyesítő Mozgalom tevékenységébe. Póka Laci véleménye, hogy ilyen rendezvényt csak olyan tapasztalt embernek szabad szervezni, aki képes a tömegeket irányítani és vezetni, és rendbontás esetén is ura tud maradni a helyzetnek. Nem elég jól hangzó beszédeket tartani, hanem cselekedni kell.
Sokan csatlakoztunk Menyus pótmagánvádas keresetéhez, melynek lényege az, hogy az eljárás az ügyészség mellőzésével indul, és a nyomozati szakaszt sem a rendőrség végzi, így remények szerint nagyobb az esélye, hogy eredményes legyen. A több sértett sérelmére elkövetett különösen nagy értékű csalás, az érintettek körének nagysága már önmagában is minősíti az esetet. Ehhez pontosan kell tudnunk a kárunk mértékét. Az anyagi kár esetében ez viszonylag egyszerű, mert minden olyan összeget tartalmaz, amely okozati összefüggésbe hozható a hitellel. A nem vagyoni károkat úgy kell összegezni, hogy az elszenvedett sérelmek összességét felölelje. Csupán annyi kérdés maradt tisztázatlan, hogy mik az eljárásnak a kockázatai, és ki állja majd azok költségeit.
Szeptember 5-én 11 órakor tart sajtótájékoztatót Varga István, Simó Endre és Póka László a társadalmi egyeztetés hiányáról a készülő elszámolási törvénnyel kapcsolatban. Aki teheti, vegyen részt rajta.
Pálosi Attila felhívta a figyelmet arra, hogy a törvények gyakori változása szükségessé teszi, hogy az embereket folyamatosan tájékoztassuk, ezért fórumokat kell szervezni. Az önkormányzati választások kampánya során összehívott lakossági fórumok remek alkalmat kínálnak arra, hogy ott is feltegyük a kérdéseinket, hogy a leendő képviselők hogyan kívánják a „devizahitel” problémát rendezni.
Szeptemberben még három alkalommal lesz mozgalmi találkozónk. 11-én Ilonkánál Délegyházán, majd a 17-i demonstráció után 18-án Friciéknél, és 25-én Zsuzsánál Óbudán.
Hajrá!