A Nem Adom a Házamat Mozgalom bejegyzései


Mozgalmi találkozó jegyzőkönyv (2014/06/24)

2014. 06. 24. Nem adom a házamat mozgalmi találkozó

Most igazán ide illik a mozgalmi szó, mert a mai napon igen mozgalmas dolgokon vettünk részt.
Délelőtt Szabó Marikának, délután pedig Drága Istvánék tárgyalásán voltunk, este pedig tali a „régen látott” társakkal.

Marikát, Dr. Polgár Zoltán képviselte, aki igen határozott és felkészült volt és a tárgyalást elnapolták, mert többek között hivatkozott arra, hogy a Kúria döntését, amely 6/ 2013. de. 16., az Alkotmány Bíróságon megtámadták és felülvizsgálaton van, ameddig nincs döntés, addig nincs tárgyalás.
Istvánékét is elnapolták, itt az ügyintézőket is be fogják hívni, tanúként, a Kúria jogegységi nyilatkozatának apropójából.
Itt szeretném megjegyezni, hogy ajánlom mindenkinek, vegyen részt a tárgyalásokon,
sok tapasztalatot gyűjthet, pláne, ha jegyzetel is, hasznos lehet, mert ezt a saját perénél tudja majd kamatoztatni, felhívhatja a jogi képviselője figyelmét bizonyos dolgokra.
A két tárgyalás között volt egy kis szabad időnk, így Ilonkát el tudtuk kísérni a Kossuth téri FHB bankfiókba, ahol egy kérvényt nyújtott be.

Páran elkísértük, mert ugye, a bakba bemenni, nem biztonságos egyedül, mert már annyi embert becsaptak.
A biztonsági őr, szívélyesen hellyel kínált minket, mi pedig türelmesen várakoztunk.

A fiókvezetőnek Ilonka személyesen nyújtotta be amit akart, közben kérdezgettük pár dologról, a vezetőt, aki igen diplomatikusan, kitérő válaszokat adott. Nem is értem, miért dúdolgatott, talán ideges lett?
Közben Istvánt hívták telefonon és ő megnézte ki hívta, így felemelte a készülékét, mire a fiókvezető azt hitte, hogy lefényképezte, na ebből lett egy kis kavarodás, ránkhívtak 2 "kétajtós szekrényt".
Persze alaptalan volt a vádaskodás, meg is mutatta István, hogy azzal a készülékkel nem is lehet fotózni.
Úgyhogy dolgunk végeztével elhagytuk a bank területét.

Szóval ilyen előzmények után készültünk a találkozónkra.
Póka Laciék értem jöttek, amit ezúton is köszönök.

Miközben haladtunk a cél felé, azon gondolkoztam, hogy mi köti össze a mozgalom tagjait, mi az amitől mindig jó kedvük van?
Úgy gondolom, a bizalom, az egymásért kiállás a legfőbb oka.
Mert ha valaki elmarad közülünk, akkor érdeklődünk utána, ha el is keseredik, akkor vigaszt lel köztünk, erősítjük egymást és kiállunk egymásért.
Az is fontos, hogy minden héten találkozunk, hiszen mindig történik valami, amit megtudunk beszélni és közben a további fontos tennivalók is napirenden vannak.

Most Nagy Sándoréknál találkoztunk, mindig más helyszínen, ami nagyon jó, mert családoknál,
családi légkörben vagyunk. Ez a nyári időszak pedig kedvez a kertben tartózkodásnak.

A házigazdák, Sándor és felesége szívélyesen fogadtak minket és meglepetésünkre,
a 14 éves fiúk muffint sütött érkezésünkre :-)
Persze Zsóka is megérkezett a párjával, na meg az elmaradhatatlan sütijével,
valaki alkotott meggyes sütit is, de bocsánat nem tudom, ki volt az "elkövető", viszont minden nagyon finom volt.
Kaptunk még sós pogácsákat is, na nem azért írom ezeket, hogy erről szól a történetünk,
csak igazán megérdemlik akik készítik, hogy megemlítsem őket és megköszönjük a fáradozásukat! :-)

18 óra, kezdés
Hosszas vívódás után :-) ismét megszavazták a többiek szerény személyemet, hogy írjak a találkozóról.
Egyhangú szavazás volt arról is, hogy Póka László szervezi és vezeti a találkozót :-)

- Szomorú hírt kaptunk, Pap Ágnes, harcostársunk, sajnos eltávozott közülünk.
Azt mondják az orvosok is, hogy a stressz betegséget okozhat, igen úgy gondolom, ebben az esetben ezt történt, mert a családját is sanyargatta az uzsorás bank, terrorizálták a telefonhívásokkal
és ebbe bele lehet betegedni és bele is lehet halni.
Ágnes sokszor volt velünk, télen fagyoskodott a Kúria döntésére várva, jött plakátolni, a banknevelésünk során, o.v. házánál is ott volt és a kilakoltatások megakadályozásánál is. Egy igazi harcost veszítettünk el!
Ági elvesztése miatt, én személy szerint dühös vagyok,
-dühös vagyok azokra akik ölbe tett kézzel várják a csodát
-dühös vagyok azokra, akik elnézik, hogy mások egészségüket nem kímélve kiállnak az igazságért, esőben, hóban, télen, nyáron, de ők egyszer sem jönnek még saját magukért sem
-dühös vagyok azokra, akik csak kritizálni tudnak, de semmit sem tesznek
-dühös vagyok az ügyintézőkre, a bankvezetőkre, a közjegyzőkre és sorolhatnám,
akik lapítanak, pedig tudják az igazságot
-dühös vagyok mindazokra, akik tehetnének a csúfos devizauzsoráztatás ellen, és nem teszik, pedig tudják mennyi életet követelt már ez az egész átverés
Kérdezem én, mennyi áldozat kell még? Mikor elég?
--------
- Az FHB bankra visszatérve, ott tartózkodásunk alatt Ilonka írt egy olyan kérvényt,
amiben kéri, hogy a szerződés aláírásakor készült banki kamera felvételt adják ki számára.
Miért?
Mert a Kúria döntése, hogy a hitelfelvevőnek kell bizonyítania, hogy nem tájékoztatták a kockázatokról az ügyfelet.
Na-már most, sosem volt deviza az ügylet mögött, amit azért nem mertek kimondani, pedig tudják, az egész úgy tisztességtelen, ahogy van!
Most pedig várják, hogy a kormány dönt és az milyen jó lesz nekünk...
Azt most ki merem jelenteni, hogy semmi jót nem várhatunk tőlük.
Amilyen döntést hoznak, azt majd jó magyar mondás szerint " kenhetjük a hajunkra".
Bár ne lenne igazam.

- A július 20.-i demonstrációról
A banki ügyintézőkre tudunk nyomást gyakorolni, végre nyissák már ki a szájukat és mondják el az igazságot!
-Akik minket kritizálnak, azok előbb tegyenek valamit!

- A petíciók beadásán már túl vagyunk és láttuk, semmilyen eredménye nincs.

Amikor elmegyünk demonstrálni a bankokhoz, tudnunk kell, hogy ez háború és ez véresen komoly!
Ott a helyszínen megvédjük a társainkat.
Aktívnak kell lenni!
Amikor az egyik bankba ügy-intéztünk, megyünk a másikba!
Az ügyintézőket nem sajnáljuk meg!
A demonstrációt ne bulinak tekintsük! Vegyünk részt aktívan a cél megvalósításában. Ebben nagyon sokan élen járnak, és bízunk benne, hogy most még kicsit félénkebb társaink is egyre határozottabbak, és aktívabbak lesznek.

Beszéltünk más fontos kérdésekről is.

- Alanyi jogon lehessen a pereket beadni, perköltség felszámítása nélkül.

- Ha a bank hibájából nem tudod fizetni a törlesztő részletet, akkor megáll a lehetetlenülés ténye.

- Végrehajtás felfüggesztési perben a lehetetlenülésre is lehet hivatkozni.

Ügyvédek
- Az ügyvédeknek nem érdeke, hogy minél előbb lezáródjon a per, mivel ebből élnek

- Amennyiben benyújtunk egy pert a bank ellen mi vagyunk a felperesek, ebben az esetben kell kérni
1.a költségmentességet
2. az illetékmentességet
3. az illeték feljegyzési jogot.
Mivel jó eséllyel az alperes, azaz a bank fog veszíteni, így a végén úgyis ő fog mindent fizetni.
A lefizetett megmondókkal ellentétben mi igenis azt mondjuk, hogy adjuk be a pereket mielőbb tömegesen, és hagyjuk abba a fizetést. Számunkra jó megoldásra úgysem számíthatunk.

- A tárgyalás kezdése előtt, oda kell menni a bankot védő ügyvédhez és feltenni kérdéseket, a cél, kizökkenteni a magabiztos ügyvédet. Például:
- Nem kellene most feladni rögtön?
- Hogyan alszik, amikor gyilkosokat véd?
- Ön látta a bank devizáját?
- Vigyázzon magára!

--------
Következő időszak programjai, amin valószínűleg részt veszünk:

-         Június 27. Farkas Timi, Megyeri LAci tárgyalása CIB Autólízinggel Budapest, III. ker. Miklós u. 2. 305. tárgyaló. (Ügyvéd nélkül magukat képviselik)
-         Július 3. 18 óra. Mozgalmi találkozó Zsókáéknál Budapest, XVIII. Lajta u. 18.
-         Július 4-én várható deviza ügyben törvényhozás. Szinte biztos, hogy lesz olyan, aki ezt közelről szeretné követni.
-         Július 8. 18 óra. Mozgalmi találkozó Varga Magdinál. Budapest, XXII. ker. Damjanich u. 9.
-         Július 15. 18 óra. Mozgalmi találkozó Bozsik Lászlóéknál. Érd, Folyondát u. 166.
-         Július 18-án 8:00- 18:00-ig. „Békamenet az Oktogonon” Bankgyalázó, politikai nyomásgyakorló rendezvény

További tervek:
-         Zalaegerszegi kirándulás banknevelési céllal
-         Debreceni út, ahol a bíróságoknak is segítünk kicsit a devizahitel értelmezésében
A Mozgalmi találkozóinkra minden érdeklődött várunk! Székeket hozzatok! A házigazdáktól nem elvárás, hogy megvendégelje a résztvevőket.

Jó egészséget, kitartást, vigyázzunk egymásra!

Kelemen Sugárka

<< Vissza az előző oldalra