Tegnapi Nem adom a házam mozgalmi találkozóról: 2014. 05. 29
A találkozó 18 órakor kezdődött, lassan gyülekeztünk, örömmel üdvözöltük a harcostársainkat,
amit mindig családias légkörben töltünk.
Vannak köztünk akik ezt a hangulatot fokozzák a frissen elkészített finom sütijeikkel :-)
Először átbeszéltük, mi történt a nap folyamán.
Ezen a napon egy harcostársunk bírósági tárgyalásán voltunk, ami egy másodfokon kártérítési nyert per volt,
ahol társunk javára döntött a bíróság, ahol az alperesnek fellebbezési joga nincs és fizetnie kell.
Mégis a bíróság első-fokra küldte az ügyet, mivel a védekezés az alperesnek jogában áll, amit az első és másodfokon megjelenése hiányában nem tudott érvényesíteni.
Bár hozzá kell tennem, én személy szerint nem értem, ha már van másodfokon egy jogerős végzés, ahol leírják, hogy fellebbezésnek helye nincs, akkor miért kell ezt újból tárgyalni.
Viszont az alperes nem tudott semmiféle bizonyítékot felhozni, amit az előző két tárgyalás során sem, ami megváltoztathatná a másodfokú jogerős döntést.
A bírói csűr-csavarhoz nem értő ember nem tudhatja mi miért történik.
Mint ahogy a deviza alapú uzsora hitelnél sem mondják ki a perek során,
hogy megtévesztették a hitel felvevőket és megáll az uzsoráztatás, amit mindenki tud,
nem beszélve arról, hogy hazánkban az uzsora cselekménye, büntetendő.
Ezen a tárgyaláson több harcostársunk is részt vett, mint ahogy a bankok elleni pereknél is, ezzel támogatjuk a társainkat, biztosítva azt az érzést, hogy nincsenek magukra hagyva.
Bizony ez nagyon fontos annak, aki épp a bíróság előtt áll.
Ráadásul így mindenki tud figyelni hogyan és mik történhetnek egy tárgyaláson
és már a saját tárgyalására nem félve megy el,
mert tudja, hogy a harcostársak mellette vannak.
Továbbá, így az ügyet képviselő ügyvédek sem csinálhatnak bármit, ami nem a mi érdekeinket szolgálja.
Sőt a bírák is kényszerítve vannak arra, hogy a törvényeket fokozottabban betartsák,
mivel ott vagyunk mint érdeklődő szem és fül tanúk :-)
Sok családnál bizony nagy feszültséget okoz a hitel,
amit előre kitervelten, szándékosan elkövetve az emberek nyakába varrtak a bankok.
Mi tudjuk, hogy a deviza alapú hitel visszafizethetetlen!
Sokaknak a mozgalom erőt ad, mert amikor közénk jönnek,
meg tudják osztani a saját ügyüket, az éppen hol tart és át tudjuk beszélni a teendőket.
Mert mi nem hagyjuk, hogy az uzsorázó bankok legyőzzenek minket.
A mozgalom tagjai mindig bővülnek, először csak félénken, de közénk jönnek, itt már biztonságban érezhetik magukat, mert tudják, hogy inkább élelemre, a családjukra költik azt a pénzt és nem adják oda a banki uzsorásoknak.
Tudjuk azt is, hogy a bankok kártérítéssel tartoznak az ügyfelek felé!
Több házaspár is van, akik elmondják, hogy ameddig nem találtak ránk, bizony egymást hibáztatva, vitatkozva éltek, de mióta a mozgalom tagjai vagy szimpatizánsai és velünk vannak, minden megváltozott és már nem egymás ellen vannak, hanem a bankok ellen!
Megbeszéltük azt is, hogy aki perel, az figyeljen az ügyvédjére és ő diktáljon, mert egy-egy szerződésben több törvénytelenség van, ezeket kell támadni a bankkal szemben, nem csak egybe belekapaszkodni.
Beszéltünk a költségmentességről, amit meg kell kérni, ha a bíróságra viszi az ügyét a bakkal szemben.
Arról is szó volt, hogy mi a teendő, ha már megkapta valaki a végrehajtásról szóló közlést.
Bizony abban az esetben élni kell a bíróság felé a végrehajtás felfüggesztési perrel.
Így tudja megvédeni az otthonát, hogy ne lakoltassák ki.
Tudnunk kell azt is, hogy "a kilakoltatási moratórium ellenére bárkinek elárverezhetik továbbra is az otthonát, sőt, mi több, az elmúlt hónapokban is gőzerővel zajlottak az ingatlan árverések! A kilakoltatási tilalom tehát nem azonos az árverezések leállításával!"
Beszéltünk továbbá a közeljövőbeli akciónkról, ami június 20-án lesz Budapesten a XIII. kerület béke téren,
ahol felrobbantottak egy bankot, de már helyreállították és működik.
Mottónk, "Ne legyen szükség újabb robbantásra!".
Harcolunk tovább az igazunkért, mert nem adjuk az otthonunkat, nem adjuk az értékeinket,
nem adjuk a földünket!
Kelemen Sugárka