A Nem Adom a Házamat Mozgalom bejegyzései


Már hatszor kerestünk patkányokat. – Mikor kezdődik az irtásuk?

Már hatszor kerestünk patkányokat. – Mikor kezdődik az irtásuk?

Azt látjuk, hogy a politikusok, bankvezérek számára egyáltalán nem kedvelt időtöltés tüntetőket nézegetni a házuknál.
Annyira nem, hogy 2015- ben ez miatt bajuszkirály kövér lászló módosítani is akarta a gyülekezési törvényt. Azt akarta elérni, hogy ne lehessen a házuknál tüntetni. Akkor már a tervezet kiszivárgása miatt is megjelentünk a házánál.
A kifosztók úgy élik meg a véleménynyilvánításokat, mintha már irtanánk is őket.

Cikk: Patkánykereső 6.0 szervezői, és résztvevői
Szerkesztette: Póka László

Patkánykereső 6.0 összefoglalóját a szervezők és résztvevők bejegyzései adják.
Kár róla többet írni. Ez a hatalmas élmény csupán a helyszínen élhető át. Az is igazából akkor, ha rendszeresen jelen vagy, újból és újból elmész véleményt nyilvánítani.

A célt – hogy a gazdaság, a politika az emberek, a társadalom érdekét szolgálja - a folyamatossággal érjük el.

Később lesznek filmek is az eseményekről.

Bartha Edina – szervező

„Tüntetésen innen, demonstráción túl
Fura volt megtapasztalni, mennyi munkával is jár egy demo bejelentése és megszervezése, hiszen én idáig csak élveztem, hogy ott lehetek, nekem csak részt kellett vennem. Most láthattam, hogy komoly csapatmunka szükséges a sikerhez.
Sok segítséget kaptam a tapasztaltaktól. Mindenki tudta és végezte a saját dolgát. Ilyen az, amikor közös célért küzdünk?
Vasárnap reggel az indulási helyszínre idő előtt elsőként érkeztünk. Már számos rendőrautó várt ránk, ők biztosították a helyszínt. De biztos ez volt a céljuk? Ennyi rendőrnek? Miért is indokolt 20-30 kirándulni vágyó békés emberre 40 rendőrnek vigyázni? Félnek tőlünk vagy félelmet akarnak kelteni bennünk? Mindenki gondolkodjon el a lehetséges válaszon...

A demo elején menetrend szerint haladtunk, sorra meglátogattuk a bankár vezérek házait. De senki se aggódjon, aki most kimaradt, később kerül sorra.
Elég meleg volt a tűző napon a keskeny járdán, ezért a tömeg az árnyék miatt részben az úttesten közlekedett, de ez senkit sem zavart, mivel szinte forgalom sem volt az úton. Demonstrálók, rendőrök gyalogosan, autóval békésen közlekedtek egymás mellett.
A következő címünk a Laura út 26. volt. Aki még nem tudná, itt lakik az OTP elnöke. Sem az időjárás, sem az útviszonyok, sem a forgalom mértéke nem változott meg, de az odafelé vezető úton valami mégis történt. A rendőrségnek gombnyomásra, hirtelen fontos lett, hogy a tömeg a félméteres járdán közlekedjen. Megkezdődött a tolakodás, lökdösődés, s az addig békés, mosolygós rendőrökből pedig parancsteljesítő robotok váltak. Így esett meg az első igazoltatás is. Hihetetlen érzés volt ezt közelről megtapasztalni!

Nos, igaz az idézet, miszerint mindig a negatív megmérettetés mutatja meg, ki milyen erős, ki milyen ember. Könnyű jó időben örülni a napsütésnek.....
Persze felmerül a kérdés, meddig kell követni egy parancsot? Ész nélkül és érzelem nélkül mindvégig? Szerintem minden ember életében eljön az a pillanat, amikor meg kell kérdőjeleznie az abnormális parancsok végrehajtását. De láthatóan ezeknél a robotoknál ez a pillanat még nem jött el...
Végül eljutottunk a Laura útra. Itt ismét rendőri sorfal várt minket. A híres rendőri szlogen jutott eszembe: Szolgálunk és védünk! De kit szolgálnak ők és kit védenek pontosan?!
A Laura úti megálló után ismét nem volt fontos a rendőrségnek a közlekedési szabályok betartása, ismét lehetett háborítatlanul az úttesten közlekedni.

Egyre többször bizonyosodik be, hogy a hatalom foggal körömmel ragaszkodik a megszerzett pozíciójáért, az elvesztésétől pedig retteg, ezért minden eszközt megragad, hogy elhallgattassa azokat, akik szót emelnek ellene. Félelemkeltéssel, mondvacsinált eljárásokkal, perekkel, lefizetett bírókkal.
De előbb-utóbb mindenkinek el kell számolnia a tetteivel. Reméljük mi akkor is ott leszünk!
És Te kedves olvasó, hogyan döntöttél? Továbbra is félsz otthon vagy eljössz velünk és Te is ott leszel?”


Tóth Zsuzsanna - szervező:

" Legutóbb ősszel volt paradigmaváltás a rendőrségnél. Akkor azt mondták, hogy a polgárbarát rendőrségi arculat értelmében csak a háttérben lesznek jelen egy tüntetésen. Így is tettek, diszkréten és kis számmal vigyáztak ránk valahol egy másik utcában. Úgy látom, hogy most ismét paradigmaváltás van. Visszatértünk az erőfitogtató, hatalmat demonstráló rendőrséghez. A 20-30 tüntetőhöz kirendeltek 50-60 rendőrt, kamerás és képrögzítő autókat, Uhrin Imre tudná megmondani, pontosan mennyit, de amerre a szem ellátott, mindenütt rendőr és rendőrautó volt. Ennyire azért nem szeretjük egymást, főleg, mióta valótlanságokat tartalmazó rendőrségi jelentések alapján kapjuk a büntetéseket. Volt egy pont, amikor azt gondoltam, hogy fel fogják oszlatni a tüntetést. Az azért elég szarul nézett volna ki a rendőri jelentésben, hogy azért kellett feloszlatni, mert nem a járdán, hanem az út szélén vonultunk, forgalmat egyébként nem akadályozva, békésen. Az is gond volt, hogy út közben kiplakátoltunk egy Budapest Bankot. Főbenjáró bűn volt ez is. Az én egyik tippem az, hogy a magyar-izlandi meccs után történtek miatt azért csak lebaszták őket, mert nem történt minden szabályszerűen. Pl. a tömeg kérte a rendőröket, hogy kapcsolják be a szirénát, amire először azt mondták, hogy nem szabad, de aztán engedve a nyomásnak csak teljesítettek. Ezeket az előírás megszegéseket aztán rajtunk torolták meg másnap, üzenve a főnököknek, hogy tudunk mi kemények is lenni. A másik tippem, hogy utálták, hogy nem tudták betiltani, mint ahogy régebben tették, de a bírósági felülvizsgálat hatályon kívül helyezte a tiltást. Így egy csomó rendőrnek 11 km-t kellett gyalogolnia. De persze az is lehet, amit Laci is ír, hogy a szurkolók ártalmatlanok, mert a miniszterelnökünk egy fociőrült, mi pedig veszélyesek vagyunk, mert kimondjuk az igazságot. Akár ez, akár az, gusztustalan volt, amit csináltak! Nekem jobban tetszett a polgárbarát rendőrség!"


Ferdinánd Golcs

„Mi ott voltunk! És te, gombnyomogatós" facebook" huszár? Hol voltál,ha bejelölted magad?Gyáva népnek nincs hazája!!Ha mindig befosunk mindentől,főleg már a gondolattól is,hogy tegyél végre magadért,akkor nincs miről beszélni.Oldja meg mindenki a maga baját! Előre Sárgapólósok!Hajrá!!!”


Póka László

„Inkább elmegyek fociszurkolónak. HAgyom a SeVizás ellenállást másra.

A führer kedvencei, a balhézó fociszurkolók bárhol mehetnek, bármire felmászhatnak, bármit lezárhatnak...
Az igazságot kimondó Sárgapólósok nem hogy az úton nem mehettek, de a villamosmegállót is egy tucat rendőr őrizte, nehogy felmásszak egy tuja tetejére. Pedig kértem, de mégsem áramtalanították a felső vezetéket, mint a kőrúton a focimeccs után.
Lehet, hogy hagyom a faszba a SeVizás ellenállást, és elmegyek radikális fociszurkolónak. Egy csomó előnnyel jár:
- Jönnek velem sokan...
- Nem basztatnak a rendőrök. Sőt kinyalják a seggemet...
- Dobálhatok számítógép alkatrészeket a fidesz székházra...
- Megakadályozhatom népszavazási kezdeményezések beadását...
- Fizetik a párizsi utamat, szállásomat, meccsekre a belépőmet...
- Fennhangon kiabálhatom büntetlenül, és eljárás nélkül, hogy: "csányi sándor, baszd meg az anyádat! csányi sándor, baszd meg az anyádat!"
- Mindezek mellett még aranyosabb leszek, mint amikor tiltakozó SeVizahiteles voltam.
Ki tart velem?

A lenti videót az alábbi bejegyzéssel osztottam:
A legutóbbi Patkánykeresőn a rendőrség igen kihívóan viselkedett.
Leginkább annak tudom be, hogy előző este parancsba kapták, hogy a fociszurkolókat semmilyen körülmények között se zavarják meg abban, ha villamosokra másznak fel, lezárják fél Budapestet, akadályozzák a közösségi közlekedést.... - De már akartak valami hatalmaskodást is véghez vinni. Ezért el kezdték baszogatni a békés SeVizás véleménynyilvánítókat.
Leginkább azt szerették volna, ha a kb. 20 fős tüntető tömeg, és a legalább ennyi rendőr a 40-80 centis rozzant járdán vonul.

Mi pedig ragaszkodtunk az egyenlő bánásmód alkalmazáshoz.

Meggyőztük őket. - de indítottak legalább három eljárást.”

Másik bejegyzés a rendőrök viselkedéséről

„43 cm széles járdán kellett volna vonulni 20 nagyon veszélyes tüntetőnek és 40 rendőrnek, (közülük kettőnek könnygázpalackkal).
Néhol ennek a járdának a közepén még oszlop is volt.
Húzzák ki a nyelvüket a bankárok seggéből azok a rendőrök, akik ilyen parancsokat adnak! Akik meg végrehajtják, azok ne csodálkozzanak, ha véleményt formálnak róluk az állampolgárok.

A holnapi meccs után is magyarázzák meg a szurkolóknak, hogy a járdán kell közlekedniük.

HA röviden kellene összegeznem, akkor ezt vonnám le: A führer cirkuszában jelenleg a magyar rendőrök a bohócok"
Fontos szerep. És ha elvállalják, ne csodálkozzanak, ha röhögnek rajtuk.”

Videó sorozat a rendőri intézkedésekről:


Uhrin Imre fényképalbumai

A PATKÁNYKERESŐ TÚRA 6.0
12 kilométert tettem a lábamba!
Nagyon jól bírtuk a gyaloglást, vitt előre a cél.
Első cím: XII Hangya utca 7.
Régi ismerősként fogadtuk a rendőrséget, de én valamit éreztem a levegőben. Ez nem patkányszag, valami más volt.
(utassy laci - merkantil vezér)
 

XII Hangya utca 24/b
Ő is bankár mint az előző.
(sumákpali - cib vezér)

Mártonhegyi út 10 az igazság bajnoka lakja a házat.
Kicsit omladozik mint hazánkban a jog!
(trócsányi gazságügyi miniszter)

 

Minden rendben ment a túrán azt a feszültséget leszámítva ami köztünk és a rendőrök között volt. Nem tetszett nekik, hogy kérdeztünk a villamosokon ugrándozó szurkolókról.

Ez a Mártonhegyi út végén nagy feszültségbe torkollt!
Keménykedtek, de rájöttek, hogy falnak ütköznek.
Mentünk a kijelölt utunkon. Ők is jöttek, csak duzzogtak!
(Mártonhegyi út rendőri túlkapás)
 

Az Úttörővasút!
A régi emlékek felsejlettel A Lent hol a tölgyek, a Mint a mókus fent a fán.
Itt nem bankár lakott egy közös pisilésen vettünk részt a fegyveres rendvédelmisekkel.
 

Laura út 26 az a cím ahol minket annyira nem várnak!
A Csányi Sanyi szerény hajléka!
Edina felolvasta az életpályáját, én látok benne pár tisztázatlan részt. Itt lehet, hogy picit több időt töltöttünk, mert Csányi operatőrjének nagyon fájt már a lába.
(piCsányi)
 

Gereben utca!
Na itt voltunk gondban!
Matolcsynak van egy MNB előtti és MNB alatt szerzett háza.
Melyiket szeressük?
Egyiket sem! Matolcsy az újságok szerint nagyon belenyúlt a lecsóba!
De addig nyúlkál még megégeti a kezét!
(matolcsi)
 

Cinege út 5!
A miniszterelnökünk otthona!
Csak a második otthon, mert az első a Felcsúti Stadion!
A kezdőkörben szokott aludni.
Biztos feltűnt már nektek, hogy túl sok a piros sapkás!
Szerintem nem sok, ők is ébredeznek és demonstrálnak.
(orbán)
 

Orsó utca 35 ismét egy bankár!
Kicsit kidől kicsit bedől de bankár lakja!
Egyik harcostársunk akinek pisilési gondjai vannak szóbeli figyelmeztetésben lett részesítve a szerv által!
(zolnai gyuri - bb vezér)
 

II Balogh Ádám u 35
Egy bankár Osztrák hangzású névvel.
Akinek ősei gyáván futottak a magyar seregek elől!
(jelasity radovan - erste vezér)
 

II Tömörkény utca. Nem is mondom, úgyis kitaláljátok egy újabb bankár!
A túra minden állomásán felolvasásra került egy részlet Wass Albert A patkányok honfoglalása c. írásából!
Ezen a ponton derült ki, hogy bizony a patkányok a szívlapát alatt végezték! Kilapítva véres cafatokban!!
(holló bence - banif vezér)
 

A Fullánk utca!
Ha már a környéken voltunk ellátogattunk oda!
Pár éve az Izraeli követség előtti utat megnyittattuk a járókelők számára. Nem volt egyszerű, héber anyanyelvűek ellenkeztek, de győztünk!
Örömmel konstatáltuk, hogy még most is mindenféle ellenőrzés nélkül áthaladhatunk az utcán.
 

Azért ez megnyugtató!
Előttem pár rendőrautó, mögöttem is!
Nem is tudom, hogy tudom-e még fokozni a biztonságomat
 

<< Vissza az előző oldalra