A Nem Adom a Házamat Mozgalom bejegyzései


Kinek a lelkén szárad a kisbusz vezetője ellen indított, elzárással fenyegetett eljárás?

Kinek a lelkén szárad a kisbusz vezetője ellen indított, elzárással fenyegetett eljárás?

Mondhatnánk azt is, hogy saját türelmetlenségének köszönheti. Ez azonban nem lenne más, mint a közöny feltétel nélküli elfogadása. Ugyanis abban, hogy Ő ebbe a helyzetbe került, bőven találhatunk felelősöket a rendőrség, a sajtó és a politika köreiből is.
Cikk: Póka László

 

Mi történt a helyszínen:
A leírtak nyomon követhetők az alábbi videókból:
1. Hungária Televízió beszámolója: https://www.youtube.com/watch?v=_YTbfbqtnhI&feature=youtu.be
2. TV2 Tények részletéből: http://tv2.hu/musoraink/tenyek/182252_rendorok_vittek_el_a_tuntetoket.html

SeVizahitelesek érdekében fellépő tüntetők 2015. július 23. napján 9 óra utáni időben erős rendőri jelenlét mellett a Budapest V. kerület Deák tér egyik gyalogátkelőhelyén zöld jelzésnél táblákkal, feliratokkal kezükben leültek a rendőrség előzetes értesítsével.
Ez az értesítés a Hungária Tv felvételén 4:40- 4:50 között látszik.
A jelenlévő rendőrök az helyett, hogy a közlekedés biztonságát, és a rendezvényt biztosították volna, előbb a kamerázást szervezték meg.
Hungária TV: 4:40, 4:50, 5:10-től…
Amikor a gyalogosok tilos jelzést kaptak, akkor a jelen lévő rendőrök nem mindenütt igyekeztek azon, hogy a forgalmat jól látható módon irányítsák. Azért voltak már kivételek.
Ebből az következett, hogy bár a legtöbb autós türelmesen várakozott, majd biztonságosan magától, vagy rendőri segítséggel megfordult, egy valakinek más gondolatai támadtak.
A MCV-799 frsz-ú Ford kisbusz vezetője megpróbált erőszakosan áthajtani a tüntetők között. Többször nagy gázadással, dudálással feléjük indult.
TV2: 0:54, 0:59.
Ezt követően egy egyenruhás rendőr a busz jobb első ajtajához lépett.
Hungária TV: 5:09, TV2: 1:47.
Majd az ajtót kinyitva csitítja a kisbusz vezetőjét.
Hungária TV: 5:13, TV2: 1:50.
A kisbusz rendszáma a Hungária TV felvételein 5:30, és 5:50 perckor látszanak.
Az nem derült ki ezekből a felvételekből, hogy végül indult-e eljárás az erőszakos vezető ellen.

Mit követett el az erőszakos vezető?
Ha valaki feltűnően közösségellenes magatartása alkalmas arra, hogy másokban félelmet, megbotránkozást keltsen, akkor garázdaság szabálysértési alakzatát valósítja meg. Ha mindezt erőszakos magatartással teszi, akkor ez már bűncselekményi alakzat.

Több dolog miatt is fontos, hogy az eljárást a rendőrség lefolytassa.
- Egyrészt nem elfogadható az a fajta erőszakos fellépés, önbíráskodás, amikor valakinek az élete, vagyona nincs veszélyben. Ez még ara hivatkozva sem –vagy különösen akkor nem -fogadható el, hogy ha az illető külföldi vendégért siet egy filmforgatásra.
- Másrészt meg kell néznünk, hogy más esetekben sorozatosan indult – és a legtöbb még most is folyamatban van - garázdaság miatti eljárás sokkal kevésbé megalapozott tényállások alapján.

- 2103-ban az miatt, hogy Petőfitől a Föltámadott a tenger című verset néhányan elszavalták az MKB bankban. Ügyszám: 3.sze.7377/2014. Szabálysértés
- piCsányi születésnapjának megünneplése egy OTP bankban gyertyával a kézben. Ügyszám: 01040-136/38-2/2015. Szabálysértés
- Egy demonstráción politikusok, bakvezérek képeinek elégetése. 01040/722-13/2015.bü Az erőszakot állítólag a píron, annak elégetésével követtem el.
- Áthúzott bombát ábrázoló plakát kihelyezése több bank kirakatára, mely plakáton az a szöveg volt olvasható, hogy „Ne legyen szükség újabb robbantásra” Ügyszám: 13130-136/151-18/2015.szabs
- Csoportos ügyintézés csendben egy K&H bankban. Ügyszám: 13130--100/1383-3/2015

Nem az a lényeg, hogy lecsukják a fiatalembert. Sokkal fontosabb, hogy ügy legyen abból, ha valaki önző érdekekre hivatkozva (külföldi vendég, filmforgatás) békésen véleményt nyilvánító emberekre úgy támad, hogy nekik hajt az utójával. Még akkor is, ha esetleg nem akarta őket elgázolni, csak helyet akart magának csinálni, meg akarta őket félemlíteni.
Fontos ellenkeznünk már csak az ügy végig vitelével is a kormány, és más politikusok erőszakot szító kommunikációja ellen.
Fontos, hogy sajtó - akit véleményem szerint jelentős felelősség terhel, hogy ebben az esetben az autósok nem értesültek a várható forgalmi nehézségről – részletesen beszámoljon arról, hogy hogyan alakul az ügy.

Ha már a sajtónál járunk.
Sajtó értesítési listánkon 149 címre küldtük el a rendezvényt megelőzően azt hogy mindenképpen lesz lezárás akár a tiltás ellenére is.
Mindezt öt különböző levélben. Itt sorolom őket:
- 8 órás útzár bejelentése – sajtóértesítés. 2015. 07. 12.
- A „NeFizess! Perelj! Tiltakozz!” rendezvényt is tiltotta a rendőrség. Vajon miért? 2015. 07. 15
- NeFizess! Perelj! Tiltakozz! - Ma beadtuk a felülvizsgálati kérelmet.  2015. 07. 17.
- Jövő csütörtökön délután kezdik fizetni a kártérítést a bankok? 2015. 07. 17.
- Holnap előállítanak. Ez már szinte biztos. Nem csak engem, hanem több SeVizás ellenállót is. 2015. 07. 22

A sajtón, kívül – úgy gondolom – hogy a rendőrséget is súlyos felelősség terheli azért, hogy a fiatalember erőszakos magatartásával hajtott bele a békésen tüntető, és épp leülni készülő emberekbe.

Egyrészt a már fentebb említett tény, hogy inkább kameráztak, – bizonyítékot gyűjtöttek a tüntetők ellen – mintsem hogy forgalmat irányítottak volna.
Másrész a rendőrségnek tudomása volt arról, hogy mindenképpen le fog ott ülni néhány ember.
Ha az internetes oldalakon közölt bejegyzések el is kerülték volna a rendszer őrök figyelmét, akkor a sajtószolgálatnak küldött levelemből biztosan értesülniük kellett az eseményekről.


„Tisztelt Sajtószolgálat!
Tudomásom van róla, hogy 2015. július 23. napján 9 óra körüli időben súlyos, és az egész fővárost érintő torlódás várható a Bajcsy- Zs út, és Andrássy út kereszteződésébe tervezett, megtiltott, de a tiltás ellenére megtartani szándékozott SeVizahiteles tiltakozó rendezvény miatt.
A torlódással kapcsolatos aggodalmamra leginkább a rendőrségi tiltás indoklásában felhozott szakvélemény ad okot.
Mivel tudomásom szerint a rendezvény a bejelentett tartalommal lesz megtartva a tiltás ellenére, ráadásul az esetleges oszlatással kapcsolatban további forgalomnehezülés várható, kérem, hogy a rendőrség haladéktalanul széles körben szíveskedjen tájékoztatni a közvéleményt a környéken várható torlódásokról.

Tisztelettel: Póka László"

Azt, hogy a rendőrség nem mondhatja, hogy nem tudta, maga rendőrség cáfolta meg. Történt ugyanis, hogy 2015. július 23-án hajnaltól több száz rendőr állt készenlétben a helyszínen. Várták a tüntetőket. Jól meg akarták őket büntetni.
De arra már nem tellett, hogy – ha már a sajtó magától nem tette meg – a rendőrség a sajtó útján értesítse a lakosságot, hogy ott azon a reggelen bizony forgalomkorlátozásra kell számítaniuk.

Bízom benne, hogy augusztus 17-én sem a sajtó, sem a rendőrség nem követi el azt a hibát, hogy nem értesíti a közvéleményt.
Nem kérünk mi, SeVizások kiváltságokat. Csak annyi figyelmet, annyi jogot, annyi türelmet, mint ami másoknak is jár. A melegeknek, a politikai rendezvényeken résztvevőknek, az izraeli zászló alatt vonulóknak, a bevándorlók ellen, vagy mellett tüntetőknek…
Azokat a tüntetéseket, és a lezárásokat előre tudatják a nagyközönséggel. Úgy is mondhatnánk, hogy televan minden vele.
Azokat a tüntetéseket tudomásul veszik, mindegy, hogy mekkora sérelmet szenved a közlekedés.
Mi lehet az oka annak, hogy SeVizás megmozdulásokat tiltják elhallgatják, feloszlatják?

Lehet hogy én vagyok kicsit különc, de nálam nem lehet eredményesen hivatkozni a külföldi vendég jogos érdekére, egy filmforgatásra akkor, amikor Magyarországon a SeVizahitelek miatt több százezer házat akarnak elvenni, több ezren lettek emiatt öngyilkosok, több millió ember éhezik, és oly sokan fognak hamarosan fagyoskodni…

Újból és újból tüntetni fogok akkor is, ha ez valakiknek nem tetszik. Tüntetek, hogy felhívjam a figyelmet nem csak a SeVizahiteles átverésre, hanem ennek kapcsán a kormánypárti politikusok hazaárulására, a megalkuvó ellenzék semmittevésére, a megvett sajtó hallgatására, a rendőri vezetők jogsértéseire, és a károsultak bégetésére.

A fentiek miatt szíves felhasználásra a kivizsgáláson való elgondolkodtatás céljából jelen írást elküldöm az V. VI. kerületi, Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányságokra, a rendőrség Sajtószolgálatának, a BRFK Hivatalának Panasz Koordináció Osztályának, valamint a Hírközlési Felügyelet számára.
Hátha valaki úgy gondolja, hogy mind a rendőrség, mind a sajtó, és a kisbusz vezetőjének felelősségét is érdemes lenne megvizsgálni, nyilvánosságra hozni.
Teret adni annak, hogy erőszakosan nem lehet fellépni békés tüntetőkkel szemben, és hogy mindenkinek egyformán joga van a véleményét elmondani.

<< Vissza az előző oldalra