A legnagyobb feladat az, hogy az embereknek megmutassuk, hogy van kiút

Az elmúlt időben sok emberrel beszélgettünk a devizahiteleik rendezéséről, és a helyzetről, amibe kerültek.

Értetlenül állunk, amikor valaki elmeséli, hogy annyira ki van, hogy csak altatókkal tud aludni. Meg vagyunk döbbenve, amikor azt halljuk, hogy valaki, akinek kikapcsolták a gázt, mert a megemelkedett törlesztések miatt nem tudta fizetni a számlákat, most azon gondolkodik, hogy miből vegyen egy kályhát, és némi tüzelőt, hogy ne fagyjon meg a télen. És még mindig fizeti a törlesztéseket.

Vajon mi vesz rá embereket, hogy az életüket, egészségüket is feláldozva fizessenek?

Mi késztet arra embereket, hogy egy lakás törlesztésére hatalmas összeget fizessen akkor, ha töredékéért bérelhetne egy hasonló ingatlant?

Miből gondolja valaki, hogy valaha ki tudja fizetni a teljes tartozást, amikor már kifizette a felvett összeg felét, és most duplájával tartozik, mint amit kapott?

Miért nem vonja az emberek nagy része kérdőre a bankot, hogy nem ezt ígérték?

Miért csak nagyon kevesek, és mindig ugyan azok kommentálnak, vagy osztanak meg bármilyen anyagot, amit a lehetőségekről teszünk közzé?

Lehet, hogy csak néhányan gondoljuk, hogy nincs ez így jól?

Lehet hogy a többség  mégis jogosnak tartja a törlesztő részletek emelkedését?

Lehet, hogy csak kevesen hisszük, hogy nem jogos elvenni valakinek a házát, ha olyant nem tud teljesíteni, amire nem szerződött?

Szerintünk nem erről van szó!

Előbb azt gondoltuk, hogy félelemből maradnak csöndben oly sokan. Nem mernek szembe szállni a megközelíthetetlen, a feddhetetlen bankkal. Biztosan sok ilyen van…

Később arra gondoltunk, hogy sokan nem tudják mik a lehetőségeik. Ma már ezt is csak kis részben tartjuk elfogadható magyarázatnak…

Most azt gondoljuk, sokan szégyellik a helyzetet, amibe kerültek. Előbb azt tartották szégyellni valónak, hogy van hitelük. Aztán azt, hogy ilyen sok van. Most pedig azt, hogy így átverték. Félnek attól, hogy mit gondolnak majd az ismerősök, amikor el fognak költözni nem önszántukból. Inkább meghunyászkodnak, egyezkednek, fizetnek erőn felül. Reménykednek, hogy ha együttműködőek lesznek, akkor majd valahogy megmenekülnek. Nem kérdeznek, nem vádolnak, nem is mutatják meg a véleményüket.

Félnek, és szégyenkeznek.
Pszt! - Mondják harcosainknak is néhányan.

Sokan úgy viselkednek, mint ahogyan a pénzügyi hatalom látni szeretné:
„S a nép, az istenadta nép,
Ha oly boldog-e rajt’
Mint akarom, s mint a barom,
Melyet igába hajt?”

És ha maradunk e szép mű gondolatmeneténél, akkor itt az idő jelenlétünkkel, nevünkkel, kérdéseinkkel, beadványainkkal, számonkéréseinkkel, és főként a választásokon is támogatni az „ősz bárdokat”, kik szólásra emelkedve dalolják el a többség bánatát.

Te hajlandó vagy erre? Mi számítunk Rád!