A Nem Adom a Házamat Mozgalom bejegyzései


Állami elismerés a Sárgapólósoknak. – Ők a legveszélyesebb emberek ma Magyarországon.

Állami elismerés a Sárgapólósoknak. – Ők a legveszélyesebb emberek ma Magyarországon.

Na nem a társadalomra veszélyesek Ők, - mint ahogyan azt a rettegő bankárok, hazaáruló politikusok, megvett bírók, seggnyaló rendőrök (együtt labancok) gondolják – hanem a kifosztókra.
Kedden a Nemzeti Nyomozó Iroda vendégei leszünk. Vajon kávé és fánk vár minket, vagy agresszív, cseles nyomozók, akik mindenképpen ránk akarják húzni a zaklatás bűncselekményét? Mert hogy a tájékoztató szerint ez a vád.

Cikk: Póka László

A Nem adom a házamat mozgalom közel húsz tagjának személyesen kézbesítettek meghívót gyanúsítotti kihallgatásra. Legalább tíz rendőrpáros járta az országot a múlt héten hivatali gépkocsival az adófizetők pénzén, hogy a mostani keddre minél több embert be tudjanak hívni.
Mire ez a nagy sietség?
Csak nem tele a gatya?
Indulnának a kilakoltatások, és fosnak, hogy majd a Sárgapólósok odaállnak?
Eddig a piti rendőrségi, bírósági ügyekkel nem sikerült elrettenteni az igazságkeresőket, és most kell valami bűncselekmény?
Vajon kit, és hogyan zaklathattak a rettegett Sárgapólósok, hogy a Nemzeti Nyomozó Iroda kell, hogy kutakodjon?
Ki vette magára a sok igazságot, amit SeVizás nagyik kimondtak?

Most azt hiszik, hogy megijedtünk? Két nyomozótól? Attól, hogy mit szólnak a szomszédok? – Büszkék ránk. Örülnek az ismerőseink, hogy vannak olyanok, akik cselekednek.
- Nem! Mi nem vagyunk ijedősek. Elszántak vagyunk. Készek vagyunk bármeddig elmenni. Együtt, és egyénileg is.
Rettegjenek, féljenek azok, akik gyávák, akik megalkusznak, akik kifosztanak másokat, akik támogatják a kifosztókat. Rettegjenek a labancok!

Erősebbek vagyunk, mint valaha. Büszkébbek vagyunk, mint valaha. Olyan jelentős ügyek nyomozói dolgoznak lelkük szakadtáig miattunk, értünk, velünk… - akiket csak különleges esetekben mozgósítanak. Ilyen esetek voltak többek között a bankrobbantás, Ráhel telefonjának eltűnése, Wáczek Frigyes és Póka Laci bankkirakat betörése.
Ez a törődés már rang. Csak a legjobbaknak, csak a legfélelmetesebbeknek jár ekkora felhajtás, ennyi pénz, ennyi rendőróra…
Csak azoknak, akik aktívak, akik valóban cselekednek. Én büszke vagyok arra, hogy ezek közé tartozom.

Vajon ki zaklatódott tevékenységünk által? Lehet, hogy nem is zaklattunk mi senkit, csak a rettegése indította arra, hogy ekkora erőket mozgósítson?
Ezt az érzést Arany János írta le pontosan az alábbiak szerint:
„Ha, ha! mi zúg?... mi éji dal
London utcáin ez?
Felköttetem a lord-majort,
Ha bosszant bármi nesz!”

Fontos, hogy ez már nem játék. Ez már valódi támadás a SeVizahitelesekért kiálló mozgalmárok ellen.
Ez már nem csupán szabálysértés.
Itt nem fognak előre papírokat, bizonyítékokat mutogatni. Itt vallomást akarnak kicsikarni mind a gyanúsítottaktól, mind a tanúktól.
Itt a tanúkból gyanúsítottat akarnak csinálni, és a gyanúsítottakra más bűncselekményeket is rá akarnak húzni.

Fontos, hogy a gyanúsítottak mindaddig nem tesznek vallomást, amíg nem néztük át ügyvéddel a papírokat. Ez legkorábban a bírósági szakaszban lesz.
Tehát most megtagadjuk a vallomást. Ehhez jogunk van.
Fontos tudni, hogy mindent meg fognak tenni annak érdekében, hogy vallomásra bírjanak. Jópofák lesznek, barátkoznak, cseleket alkalmaznak, provokálnak, zsarolnak majd. Jobb elbírálást, fánkot, kávét ígérnek, azt fogják mondani, hogy más már tett vallomást…
Ezt az írást is ismerni fogják. Felkészülnek arra, hogy felkészültek leszünk.

A tanúk nem tagadhatják meg a vallomást. De róluk tudjuk, hogy a koruk, és vagy idegállapotuk miatt nem nagyon emlékeznek semmire, így nem is várható el tőlük érdemi nyilatkozat.

Az is lehet, hogy – bár ebben az esetben nem lehetne – rabosítanak. Ujjlenyomat tenyérlenyomat, fénykép, DNS minta.
Utóbbinál már most indítványozom, nyelvük hegyével vegyék a mintát oly módon, hogy óvatosan megérintik a végbélnyílásom környékét.

Póka Anita összegyűjtött néhány tudnivalót:

- Kihallgatáskor közölniük kell, hogy mivel vádolnak, milyen ügyben hallgatnak ki, milyen törvényt sértettél.
- Nem kell közölniük a bizonyítékaikat. Nem is fogják.
- Ha nem teszel vallomást, akkor nem is szembesíthetnek senkivel.
- Akkor is tehetsz fel kérdéseket, indítványozhatsz, lehetnek észrevételeid, ha nem teszel vallomást. Ezt a részt szokták szeretni….
- Ha valaki mégis tesz vallomást, - ezt nem javaslom – akár hazudhat is.
- Jelen lehetsz a szakértők meghallgatásánál.
- Lenyomatokat csak akkor vehetnek, ha 5 évet elérné a terhelés. Itt ez csak egy év. Vannak kivételek, de ezek itt szintén nem állnak fenn.

Részleteket az eljárásokkal kapcsolatban többek között itt érhettek el.
Javaslom, hogy ezt kinyomtatva vidd magaddal a kihallgatásra.

Javaslom, hogy készíts jegyzetet arra az esetre, ha a vallomás megtagadása mellett észrevételeket azért tenni akarsz. Vigyázz, bármi, amit mondasz, felhasználható ellened. És ha az a parancs, akkor fel is fogják használni. A kihallgatáson is készíts jegyzetet.

Előzetes információink alapján picsányitól, vagy valamelyik banktól indult ez az eljárás is.

Csütörtökön a mozgalmi talin részletesen beszélünk az ügyről. Még az is elképzelő, hogy a kézbesítés szándékosan történt úgy, hogy – figyelve a tervezett rendezvényeinket – az idézés, és a meghallgatás között már ne legyen alkalmunk találkozni.

NNI hatásköre: (Wikipédia alapján)
A Nemzeti Nyomozó Iroda hatáskörébe tartoznak egyebek mellett a 15/1994. (VII. 14.) BM rendelet 2. számú mellékletben felsorolt bűncselekmények, így például:[3]
1. az emberkereskedelem bűntette és vétsége, amennyiben annak nemzetközi vonatkozása van;
2. az államtitoksértés bűntette és vétsége;
3. a terrorcselekmény bűntette;
4. a visszaélés kábítószer előállításához használt anyaggal bűntette;
5. a pénzmosás bűntette, ha az előcselekmény elkövetője más személy, mint aki a pénzmosás elkövetésével megalapozottan gyanúsítható és a pénzmosás bűntettét különösen jelentős értékre követik el;
6. az adó-, társadalombiztosítási csalás bűntette és vétsége, ha azt az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal hatáskörébe tartozó adóra vagy járulékra követik el;
7. a különösen nagy és a különösen jelentős értékre elkövetett lopás bűntette, ha annak tárgya közgyűjtemény;
8. a csalás vétsége és bűntette, ha azt az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal hatáskörébe tartozó adóra, járulékra vagy költségvetési támogatásra követik el.
Vajon melyiket követtük le?

NNI-ről bővebben itt olvashatsz.

Jelenlegi ismereteink szerint az alább felsorolt emberek kaptak meghívást a jelzett időpontokra:
(Ha valaki kimaradt, feltétlenül szóljon. Ahol nem jelöltük, hogy tanú, ők gyanúsítottak)

2016.01.12.
9:00
Póka Anita
Póka Laci
Tóth Judit

11:00
Golcs Marika
Golcs Ferdinánd
Dán Judit

13:00
Jávor Kálmánné Ilonka
Sándor Laci
Tóth Zsuzsi
Bozsik László
Vincze Krisztián

2016.01.13.
11:00 Mány Péter
12:00 Uhrin Imre


2016.01.14.
9:00
Hajdu Zsóka tanú
Hajdu József tanú

11:00 Braczkó Zsuzsanna tanú

14:30 Szőke Györgyike tanú

2016.01.15
9:00 Farkas Tímea tanú
10:00 Megyeri László tanú

Kollár Krisztina tanú


Az idézés:

<< Vissza az előző oldalra